Pál apostol – dalok Pál levelei szerint

Időpont:

2024. október 16. 19:00

Helyszín:

Szeged Tudományegyetem

Jegyinformáció:

Ismertető:


Előadják: Gryllus Dániel és Szirtes Edina Mókus
Zene: Gryllus Dániel, versek: Sumonyi Zoltán
A dalok között Fabiny Tamás evangélikus püspök bibliamagyarázatait hallhatjuk.

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz – amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét.

A koncert bemutatóján 1991-ben Gryllus Dániel és Halmos Béla adta elő a dalsorozatot, és játszottak több száz előadást itthon és a környező országok magyarlakta területein, főleg templomokban.