Előadásaink

Pál apostol - Dalok Pál levelei szerint

Gryllus Dániel - Szirtes Edina Mókus - Ferenczi György és a Rackajam
 Pál apostol - Dalok Pál levelei szerint

Zene: Gryllus Dániel, versek: Sumonyi Zoltán.

A dalokat Gryllus Dániel énekli. Kísérik: Szirtes Edina Mókus (brácsa), Ferenczi György és a Rackajam. Az előadás szólóban, duóban és teljes zenekarral is megszólalhat.

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz - amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét.

A koncert bemutatóján 1991-ben Gryllus Dániel és Halmos Béla adta elő a dalsorozatot, és játszottak több száz előadást itthon és a környező országok magyarlakta területein, főleg templomokban.

Pál apostol

„Melyek lehetnek a siker összetevői? Először is maga a versfűzér amelyet Sumonyi Zoltán a térítő-apostol levelei alapján írt, olyan feszesen tapadva az eredeti szöveghez, hogy szinte alig van szava amely ne Páltól származnék. … A hatás másik összetevője Gryllus Dániel kongeniális zenei leleménye”
Magyar Hírlap, 1991. november, Lukácsy András