Gryllus Vilmos

Gryllus Vilmos
Gryllus Vilmos

- Tudtad, hogy Rólatok még szakdolgozat is készült? Azért szerintem ez nagy dolog.

- Végül is 40 év alatt elég sok ember identitásának lett valamilyen része a Kaláka, amin én mindig meglepődöm. Például Danival voltunk egy egyetemen előadást tartani, egy éjszakai kollégiumi összeröffenésen, és pillanatok alatt eljutottunk odáig, hogy azt kérték tőlem, hogy énekeljek az Égbőlpottyant mesékből, mert gyerekkorukban az meghatározó volt. És hogy sose hitték volna, hogy egyszer élőben hallhatják. Ilyenkor az ember zavarban van. Nyilván így van ez a Kalákával is. Aki az együttesről szakdolgozatot írt, annak talán már a szülei is Kalákáztak gyerekkorukban.

- Emlékszel még arra, hogy pontosan hogy alakultatok meg?

- Danival jó testvérek voltunk, hiszen másfél év különbség van közöttünk, tehát tudtunk egymásról elég részletesen mindent, közös szobában is laktunk, úgyhogy elég sok szempontból össze voltunk kapcsolódva. Ő már műegyetemista volt, én még  gimnazista, amikor mondta nekem, hogy találkozni fog Mikó Pistával - aki egy évvel Dani alatt és egy évvel felettem járt a zenei általánosba, a „Lórántffyba” -, merthogy Pista szeretne valamiféle zenekart alakítani. Dani akkor már elég intenzíven tanult furulyázni, azaz blockflőtézni, mert akkor jött divatba a régi zene. Találkoztak, és megbeszélték, hogy alakítsunk zenekart. Nekem is volt akkor zenekarom - kinek nem -, a gimnáziumi osztálytársammal, Cream számokat játszottunk, persze csak magunknak. Szóval megbeszéltek egy próbát, mondta Dani, hogy legyek otthon. Otthon voltam. Épp tanultam valamit, amikor hallottam, hogy „Vili gyere már!”. Mentem, vittem a csellót, az Egri leány, vagy nem is tudom, melyik dalt kezdtük el játszani. Szóval a mi gyerekszobánkban alakult a Kaláka.

- Aztán elég hamar kibővültetek.

- Egy-két hét volt, amíg összeállítottunk néhány dalt, amiről úgy gondoltuk, hogy majd bemutatjuk a Tolcsvay-klubban, a Bem rakparton. Szerettük a Tolcsvay-testvéreket, mert akusztikus hangszereken játszottak, emberközeli volt a dolog, és főleg Laci szépen énekelt. Náluk úgy volt a rendszer, hogy ők játszották az első és a befejező részt, a kettő között pedig volt félóra, amikor felléphettek azok, akik szerették volna megmutatni magukat. Mi decemberben léptünk fel először, és akkor már ott énekelt velünk Veress Panka is. Ő nem maradt sokáig a zenekarral, de az első vidéki utunkra, Rakamazra, 1970 tavaszán, még velünk jött.

- Miért pont Rakamaz?

- Mikó Pistának volt ott valami ismerőse vagy rokona, aki talán téesz elnök volt, és ő hívott meg minket. Akkor még működési engedélyünk sem volt. Fejenként 50 vagy 100 forintot fizettek, meg az útiköltséget. Lementünk vonattal, játszottunk este Rakamazon, ott aludtunk, majd másnap elmentünk egy tokaji pincelátogatásra. Délután, amikor mentünk volna haza, kiderült, hogy a téesz teherautója megy fel Pestre. Nem vinne el? – hát dehogynem. Felültünk a platóra, és emlékszem, azt beszéltük, hogy hiába, vidéken van a pénz! Merthogy a vonatjegy árát nem kérték vissza…

- Vili, elég sokat beszélgettünk Rólad. Daniról mit tudnál mondani?

- Nekem először, mint testvérem jut eszembe, akármennyire is zenésztársam. A közös karácsonyok, a közös gyerekkor. Sokkal jobban előtérben van az ember, mint a zenész, persze ha egy furulyásra van szükségem, akkor rögtön őt hívom. Egyszer hívtam egy klarinétost az egyik darabomba, a csillagot is lejátszotta az égről, mindent eljátszott, és nekem mégsem tetszett. – Játsszál úgy, mint egy favágó! – Hááát, …. És nem tudott vele mit kezdeni. Akkor szóltam Daninak, és ő eljátszotta. Pontosan tudta, hogy ide most mit kell játszani. És nem tudom, hogy ezt hogyan kéne elmagyaráznom bárkinek is, aki nem ő. Nagyon egy húron pendülünk azért mi ketten.

Gryllus Vilmos

- Radványi Balázs?

- Vele tizenöt évig nem sokat találkoztam. Van tehát egy Radványi Balázs, aki akkor volt, amikor fiatalok voltunk, és minden hülyeségben benne volt. Együtt másztunk ki négykézláb a liftből, amikor berúgtunk, mint a disznó… Aztán van egy másik Radványi Balázs, aki már kicsit öregebb, nagyon jó barátom, bármikor kérhetek tőle bármit, és ő is tőlem. Azért már nem állunk egymáshoz annyira közel, mint annak idején, de ez teljesen érthető, neki is van egy élete, meg nekem is. De amikor egymás mellett énekelünk, egészen biztosan tudom, hogy mit fog csinálni, és mindig azt csinálja. Ő olyan ember, akire abszolút tudok számítani, és akinek a gondolatát, legalábbis zenei téren, ismerem.

- Becze Gábor.

- Gábort régen csak úgy ismertem, mint aki alattam járt négy évvel. Amikor a Kalákába jött, nem voltunk barátok, kollégaként váltottuk egymást, némi átfedéssel. Vele soha nem volt semmiféle konfliktusom, hiszen hogy is lehetett volna. Én őt olyannak fogadom el, mint amilyen akkor volt, amikor már készen kaptam. Olyannak, aki nagyon jól tud bőgőzni, remekül ért a hangszeréhez, de a dalírásból sokkal kisebb részt vállal. Ő úgy látszik, olyan alkat, aki inkább abban találja meg az örömét, hogy jól hozzáteszi a maga tudását a többiekéhez. Amikor egy-egy szólót énekel, mindenki azonnal érzi, hogy azt tényleg neki kell előadnia. Nagyon szeretetreméltó és kedves ember.

A Kaláka (első) 40 éve - riporter: Krizsó Szilvia