Gryllus Dániel

Gryllus Dániel
Gryllus Dániel

- Még le sem ültünk beszélgetni és Te már rögtön feltetted helyettem az első kérdést, hogy na, megfejtettem-e már a …

- A titkot…

- A titkot, hogy Ti hogyan tudtok 40 éve együttműködni. Be kell valljam, még nem sikerült, de a jelek szerint Neked sem.

- Ez csak azért érdekes, mert nagyon sok interjú van mostanában, és ez valahogy, valamilyen formában, mindig előkerül.

- Meg gondolom az is, ami bennem is megfogalmazódott, hogy vajon annak idején ez benne lehetett-e a pakliban.

- Nem ezt tűztük ki célként, de ösztönösen mentünk ebbe az irányba.

- Mi volt ez a cél?

- Hogy énekeljünk verseket. Nem népművelői attitűdből, hanem mert egyszerűen jól esett. Ösztönös dolog volt. Aztán, ami miatt ez fönn tudott maradni, hogy Kata -ezt állandóan kihúzatja velem a különböző interjúkból, de most nincs itt, úgyhogy elmondom-, miután mi egy produkció kapcsán ’71-ben találkoztunk, elkezdte kikupálni a zenekart, rendezői szemmel. Mi –mondhatnám- Nádasdy növendékek vagyunk. A feleségem rendezőként ott végzett, ott nagyon sok zenés dolgot tanult, és ezt átadta nekünk. Nem egy az egyben, hanem ránk alkalmazva. Ő találta ki, hogy hogyan tűnjünk olyannak, mintha mindent tudnánk. Egyszerűen nem csinálunk olyat, amit nem tudunk. Ebbe beletartozik az is, hogy hogyan kell felállni, hogy kell leülni, hogy kell hátramenni, hogy tegyük le a hangszert, hogy adjuk át a másiknak. Emlékszem, voltak olyan előadások, hogy szinte lekottázta, és akkor te hátralépsz, odaadod a hangszert… Ez persze csak egy évig tartott, de fontos volt. Sokan nem mentek át ezen az iskolán, és ezen is múlhatott, hogy eltűntek. Aztán persze nekünk az is jót tett, hogy felkapott minket a rádió, a tévé, amik akkor még monopóliumban voltak, tehát ha mi játszottunk, azt mindenki látta, hallotta.

- De miért pont Titeket kaptak fel?

- Nem tudom, hiszen bizonyos mértékig verseny volt a zenekarok között. Viszont ha a rádiós szerkesztők találtak valami jót, akkor azt tényleg be akarták mutatni. Emlékszem, a Szabó Éva, ő már nincsen közöttünk, a Bölcs Pista és a Zoltán Péter készített velünk interjúkat még a 70-es években. Rengeteg felvétel készült. Mostanában mérgelődünk is, hogy ha valamilyen rólunk szóló adás van, szinte csak archív felvételeket vágnak be, mert mostanában nem készül velünk rádiós vagy tévés produkció. Fehér Gyuri, Kardos Feri, Zsurzs Éva, Csányi Miki, Babiczki Laci csinált rólunk komoly, hosszú anyagokat, például a Villon- , Jeszenyin-estünkről, vagy portréfilmeket. A Cimborában is nagyon sokat szerepeltünk É. Szabó Mártinál. Ezek nagyjából mind’90 előttiek. Mondjuk az is lehetett a népszerűségünk hátterében, hogy elég hamar elkezdtünk külföldön játszani. ’71-ben voltunk Moszkvában, aztán onnan hívtak meg minket az NDK-ba egy olyan fesztiválra, ahol 100 országból érkeztek énekesek. Nagyon sokat jelentett ez nekünk. A fellépő együttesek főleg dél-amerikai emigráns zenekarok voltak. Számunkra, akik a Kádár-rendszerből jöttünk, ők, akik Pinochet elől menekülve érkeztek, valamiféle szabadság-szimbólumot jelentettek. Nem mondtuk ki, de éreztük a lelki azonosságot.

Gryllus Dániel

- ...mit mondanál Gáborról?

- Unikum a maga módján, nem feltétlenül ezen a bolygón él minden szempontból, az agya is kavarog minden felé. Nagyon tehetséges zenész, és olyan alapot adott a Kaláka alá, ami neki nagyon sok nehézséget jelent. Ő dzsesszista, ezért a harmónia menetből indul ki elsősorban, nem pedig a szövegből. Nálunk viszont a dal menetét, konstrukcióját alapvetően a szöveg határozza meg, néhol plusz ütemekkel. S akkor derül ki, hogy milyen kvalitásai vannak, amikor néha szólózik. Például, amikor most a Dés Lacival improvizáltak a Müpá-ban. Egyébként tündéri pofa és nagyon szórakoztató. Hát néha azért kicsit „bolond”, de ez hozzá tartozik a dologhoz. Szeretetre méltó alak és…. Egyszer nagyon rossz állapotban voltam. A Felvidéken voltunk valami ipari létesítmény közelében, nagyon ködös idő volt, és én nagyon elkezdtem fulladni. Erre Gábor megszólalt: úgy nézel ki, mint akit kiterítenek úgyis. Mondta, hogy nagyon zihált vagyok. Én meg mondtam, hogy be kéne adni nekem egy vénás injekciót. Az nem kis felelősség, de ő minden különösebb izé nélkül vállalta. Aztán másnap büszkén mondogatta, hogy egyszer eldobhatós injekciós tűvel csinálta.

- Radványi Balázs?

- Balázs is fura alak. Ha baj van, akkor nagyon lehet rá számítani. Vele a konfliktusok mindig akkor jönnek elő, amikor nincsen probléma. Hihetetlen, hogy mit a vállára tud venni, amikor szükség van az erejére, a lelki erejére. A magánéletben is lehet rá számítani. Amikor viszont nincs probléma, csinál. Az életritmusa egész más, mint az enyém. Szóval, ha kiszállunk a buszból, hogy elintézzünk ezt-azt, akkor egész biztos, hogy ő akkor kászálódik kifelé, amikor mi már visszafelé jövünk. Amikor állnánk föl, hogy elbúcsúzunk, ő előveszi a fényképezőgépet, hogy most csinálna egy képet. Ha valamit ő szervez, akkor sokkal előbb kell odaérni, amikor nem ő, akkor el lehet késni. Szóval az ő felelősségérzete olyankor egész máshogy működik. Ha neki valamiben komolyabb része van, azt egész egyszerűen sokkal komolyabban veszi, és betartatja. Ő nehéz alak, szerintem ezt ő is érzi. De baromira lehet adni a szavára. Ki van zárva, hogy ő hátba támadjon. A többiekre is mondhatnám, de Balázsra kifejezetten jellemző, hogy egyenes. Mi azért nem egészen ugyanúgy látjuk a világot, de hát ezzel együtt kell szeretni egymást. És ráadásul ennek haszna is van, mert olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, ami nekem talán eszembe sem jutna.

- Vili?

- A Vili az egy más dolog, mert vele annyira egy húron pendülünk zeneileg, lelkileg, sok mindenben. Ő az életemben tényleg az a társ, akivel a legtöbbet tudjuk egymásról, ha ezt lehet mondani. Másfél éves korom óta ismerjük egymást, ezért mi nagyon sokat éltünk, dolgoztunk és megéltünk együtt. Nagyon sokat jelent, hogy van egy ilyen ember mellettem, akivel, amikor hazaérkezünk, tudunk úgy jóéjszakát kívánni egymásnak, mint kisgyerekkorunkban. Azon kívül szeretem a tehetségét és a megbízhatóságát. Nyilván elfogultabb vagyok egy kicsit, mint a többiekkel. Én duóban úgy tudok vele énekelni, hogy odaállunk háttal egymásnak, és egyszerre lépünk be. Ez nagy adomány. Lehet persze, hogy azért, mert én asztmás vagyok, és jobban hallatszik a levegővételem, és ebből ő tud erényt kovácsolni… Volt olyan felvétel is, amit visszahallgattunk, és azt kérdeztük Te, most tényleg mind a ketten énekelünk? Hallatszik, hogy két hang, de annyira együtt vagyunk, hogy azt elektronikusan sem lehet jobban összerakni.

- A többiektől nem kérdeztem, de Tőled mégis megkérdezek még valakit. A hivatalos társadat. Mert hiszen a MÜPÁ-ban is fontosnak tartottad hangsúlyozni, hogy 38 éve Melletted és a zenekar mellett van.

- Igen, ott nem tudott beleszólni, hogy ne mondjam. Mert fönt ült, és irányította a vetítést, meg a világítást. Ő tulajdonképpen nélkülözhetetlennek mondható a Kaláka útját illetően. Nemcsak a kezdeti dolgokban, de ma is, a lemezeken a dalok sorrendjének összeállításában. Lehet, hogy lehetett volna máshogy is, lehet, hogy lehetett volna máshogy is jó, mint ahogy valami sokféleképpen lehet rossz is. Én az ő ízlésében annyira megbízom. Nekem nagyon fontos, hogy ha valamit megmutatok, neki mutatom meg, és akkor ő…, de érzem, már amikor mutatom, hogy mindjárt az jön, hogy csinálj egy másikat. Szóval nagyon, majdnem hogy kényszeresen kötődöm hozzá, hogy az ő véleménye pozitív legyen, ha valamit csinálok. Ez kizárólag a művészeti területre vonatkozik. Üzleti téren egyáltalán nem szabad hallgatni rá, hogy ha valamire azt mondja, hogy ez tuti bolt, akkor az lehet nagy buksó is. De ez egy másik dolog. Én se tudom mindig, hogy mi a bolt, persze. De ha ő azt mondja, hogy az, akkor gyanakszom!

- Te összességében szerencsés embernek tartod magad?

- Így is lehet mondani. Biztos, hogy valami miatt az Úristen szeret engem, és ezt tudtomra adja, többféle módon, többféle helyszínen és időben. Igen, feltétlenül. Mázlista vagyok.

A Kaláka (első) 40 éve - riporter: Krizsó Szilvia